A gyűjtőről...A gyűjtőről...
 
 
 

Az Öreg Rádiók Honlapja abból a célból jött létre, hogy egy rádiógyűjtemény bemutatásán keresztül felhívja a figyelmet technikatörténetünk egy érdekes és értékes részére, a mára már csak hírből ismert honi rádiókészülék-gyártásra. A honlap emellett nem is titkoltan vállalja azt a feladatot is, hogy az ismeretterjesztés segítségével katalizálója legyen a magyar rádióipar megmaradt tárgyai megóvásának, megfelelő helyiértéken való kezelésének. Egy gyűjtemény, az azonos típusú tárgyak látványos halmaza mindig kedvet ébreszt a szemlélőben arra, hogy hasonló tárgyait jobban megbecsülje. Hogy az öreg készülékek ne kerülgetnivaló lomként porosodjanak padláson, pincében, fészerekben, ne szemétre vetett hulladékként végezzék pályafutásukat.

A kisméretű kollekció, mely csupán pár tucat készüléket foglal magába, tudatosan a szocialista rádióipar fénykorára, az 1940-es évek végétől az 1960-as évek közepéig terjedő időszakra koncentrál. A gyűjtemény gerincét a hazai gyártású készülékek teszik ki, de helyet foglalnak benne bolgár, NDK-s, lengyel, szovjet, csehszlovák, jugoszláv, illetve román és amerikai rádiók is.

A honlap 1999. novemberében jött létre, akkor a www.extra.hu/oldradio webhelyen került bejegyzésre. Később, 2000. februárjában, miután a tárhely szűkösnek bizonyult, került köztes helyére, a galeria.olh.hu/orh címre, majd 2005-ben egy ingyenes tárhelyre: http://oldradio.uw.hu, végezetül 2009. januárjában saját domain nevet kapott: www.oldradio.hu. A honlapra látogató internetező 860 oldalt, illetve 3150 képet találhat itt, több mint 405 MB terjedelemben. A webhelyet havonta nagyjából 2500 látogató tiszteli meg figyelmével és érdeklődésével. Az Öreg Rádiók Honlapja működésének tizenharmadik esztendejében nyugtázhatta a 100.000., míg huszadik évében a 200.000. látogató klikkentését.

Az Öreg Rádiók Honlapja saját témakörében a harmadikként jött létre az országban. A sajnálatosan kevés számú, lassan gyarapodó többi hazai régi rádiós honlapról a linklistában tájékozódhat. Nagyjából három-négyszáz magyarországi rádiógyűjtő rendelkezik rádiókollekcióval. Ki a készülékek szépsége, ki a technika- és kultúrtörténet, ki a gyűjtőszenvedély, ki a múlt megőrzése, s ki a kereskedés, a pénzkeresés által motiválva. Sajnos csak kevés gyűjtemény látható, látogatható, s az Internet korában, mikor szinte költségek nélkül lehet virtuális múzeumot létrehozni, csak tucatnyian vállalkoznak arra, hogy a szélesebb közönség számára is megmutassák értékeiket.

Az egyes oldalak változásáról, új dolgok megjelenéséről az Újdonságok oldalon kaphat (hó)naprakész információkat.

A honlap mögött álló gyűjtemény szívesen fogad minden tárgyadományt (öreg, kidobásra váró rádiót egészben vagy darabokban, régi rádiós prospektusokat, katalógusokat, számlákat, alkatrészeket, szakkönyveket, rádiót ábrázoló családi- vagy "hivatalos" fotográfiákat stb., illetve szellemi hozzájárulást (rádióval kapcsolatos történeteket, emlékeket, öreg "rádiós" szakemberek visszaemlékezéseit, életútjuk elbeszélést stb.).

 

Jelen honlap - beleértve minden oldalát, szövegét és képanyagát - kizárólag a tulajdonos engedélyével másolható mind egyéni, mind közösségi felhasználás céljára. Copyright © 1999-2020. RNJ.


Kezdőlap

Küldjön e-mailt!
(c) RNJ